Pusztai János: Önéletrajz

Ezerkilencszáznyolcvannyolc november tizennegyedikén, estefelé, háromnegyed hatkor, ötvennégy évesen, négy hónaposan, huszonöt naposan ült az író (vagy inkább: az Író) asztalánál; kint, a leengedett, sárga műanyagredőnyön túl egyenletesen hullott a vizes, korai hó. Újra itt a tél, gondolta. A Szabad Európa a tizenhét órai hírekben arról beszélt Bejrútban kétméteres hó esett, az itt-ott megrekedt, házukba szorult lakosokat sítalpas fiatalok szabadítják, szabadítgatják ki. Lengyelországi templomokban kommunistaellenes éhségsztrájkok zajlanak, de itt se bú, se kár, kint a leengedett, sárga műanyagredőnyön túl szilaj kölykök zajonganak, románul, persze; magyar szavakat az Író füle sehogy sem tud kiszűrni a lármából. A téglalap alakú, súlyos préseltlemezből (fűrészporból – a feleség, Ica megjegyzése) készült asztaltetőn JOBB KEZ FELŐL egyliteres, hasas üvegkancsóban húsos levelű, talaj nélkül, csak úgy, vízben is megélő, sőt gyökereket eresztő, burjánzó folyondár, lapos, eléggé régimódi ceruzatartó, kénmájjal patinásított vörösrézlemezből átabotában kikalapált teknőchát-fedővel, a fedő alatt szabályos kerek mélyedés, annak aljában fúróhegy-központtal, a ceruzatartó máskülönben diófadeszka-maradék. Olcsó, üzleti üveg hamutartó rombuszokkal, háromszögekkel, margarétához hasonlatos aljzattal, benne némi hamu, egy elnyomorodott cigarettavég és egy kiszáradt, fél almamaghéj; ónmázas cserépfej, az Író szerint egyiptomi kinézetű, üressége riasztja, átall benne matatni, belenyúlkálni, ezért nem is tart benne semmit. A Magyar Értelmező Kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, A. Zs. ezerkilencszázhetvenkilenc júniusában, negyvenöt évesen, egyetlen magyarországi útja alkalmából hozta, nélkülözhetetlen munkaeszköze, SZEMBEN a kétkarú éjjelilámpa, leírását olcsósága, ízléstelensége miatt nyugodtan mellőzheti, műhelybeli társak ajándéka ötvenedik születésnapjára.