Székely András: Kandinszkij

"Alkonyodott. Egy óráról jöttem haza, hónom alatt a festékesdobozzal, gondolatban még az elvégzett munkába merülve, amikor hirtelen egy leírhatatlanul szép, belső izzástól átfűtött festmény ötlött a szemembe. Először meghökkentem, azután gyorsan odamentem a titokzatos képhez, amelyen csak formákat és színeket láttam, amely tartalmilag megfejthetetlen volt számomra. Egyszer csak megtaláltam a rejtély nyitját: az én képem állt - oldalra fordítva - a fal mellett. Másnap világos nappal ismét megpróbáltam ugyanúgy látni a festményt, mint az előző napon, de csak félig sikerült: oldalára fordítva is mindig tárgyakat ismertem fel, és hiányzott az alkonyat finom lazúrja. Most már biztos voltam benne, hogy a tárgy nem használ a képeimnek."