Hajós Szaniszló: A végtelen felé. A modern ember világnézete

"Az új idők embere túlzottan anyagelvű és racionálisfa. Büszke modernizmusára s nem veszi észre, hogy azzal kér­kedni csak – divat. Az élő emberiség mindig modern, akár az ókor homokóráival, akár kronométerrel méri az időt akár arasszal, akár fényévekkel méri a távolságokat.
A modern embernek nem kell természetfölötti, de rajong a természetért, művészetért. Elmerül a szépség szemléletében; elmereng a virágos mezőn, mélyen szívja be a fenyvesek bal­zsamos leheletét. Elbájolja őt az őserdők vaníliás illattal teli­tett világa, hol virágkehelyből táplálkozó, rubin és smaragd színében csillogó kolibrik – mint megannyi röpdöső drágakő – játsszák tündérjátékukat. Elfogultságában alig veszi észre a ter­mészetben Isten ujjának érintéseit; neki csak a szépség poé­zise kell, hogy azon elandalogva feledhesse élte gondjait.
Érzéki megismerésből szerzett tapasztalataiból életelveket állít magának. Egyik Istent és lelket tagad, a materialisták hitetlen vallására esküszik; szerintük csak anyag, erő és örök természettörvény létezik. A másik hiszi, hogy a nagy minden­ség az Isten, kinek teste a világ – pantheista lesz. Egyelvű világnézetének credója a nihilizmus. Sokan puszta eszükkel akarják elérni Istent a saját módjuk szerint, a kinyilatkozta­tott vallást elvetik – ezek a racionalisták. Ismét mások a sötét oldalról látják a világot, kikerüli figyelmüket az élet derűs képe, az azúrkék égből is villámokat látnak alácikázni; a szférák zenéje helyett a világ tengelyének csikorgását vélik hallani."