Friedrich Nietzsche: A vidám tudomány. I-V. könyv

A vidám tudomány úgy aránylik a nietzschei műhöz, mint a nietzschei mű a filozófia történetéhez. Ahogy e könyv magaslatáról áttekinthető a költő filozófus egész életműve, a baseli „görög" kezdetektől, az aforizmákon, rövid esszéken és a Zarathusztrán át a Hatalom akarása ködös homályba vesző rendszertelen rendszeréig, úgy pillant vissza Nietzsche életműve nosztalgikusan Hérakleitoszra, szigorú kritikával az európai keresztyén metafizikára, egyszersmind a jövő filozófiájának, a filozófia beláthatatlan jövőjének prelűdjét szólaltatva meg.
Nietzsche sohasem sugallta, hogy a filozófiai interpretáció munkája valaha is véget ér és a filozófia jellegzetesen nyitott kérdés-státuszából egyszer majd végérvényes, abszolút válasz lesz, ám mindezzel távolról sem a filozófiai (és emberi) törekvések kudarcát sejteti, hanem „Isten halálát” követő bénító hatású nihilista sokkot, nem riadnak vissza a megismerés most már nyílt, az élet egészére kiterjedő, végtelen tengerétől, hanem alkotókként, hálatelt szívvel kormányozzák hajójukat a „Hajnalpír” felé és lelkesen vallják: „a megismerő ember minden merészsége megengedett újra; a tenger, a mi tengerünk nyílt megint, talán soha senki nem látott még ennyire nyílt tengert.”

Fűzése igencsak meglazult.