Hock János: Az Isten könyve

A mi Urunk Jézus Krisztus meghalt a Golgotán; Szellemét itt hagyta az evangéliumában; Szent testét és vérét a hitben helyezte el, állandó tanítóul pedig megígérte és elküldötte a Szentszellemet. Ezen, hármas ténye által a mi Urunk két főcsoportra osztotta földön hagyott nyáját. Az egyiknek eledelül saját testét és vérét, hagyta, hogy ezzel őket a hitükben állandóan táplálja és fokozatosan erősítse. Ezek az Ő érző, szerető, de még mindig vezetésre szoruló gyermekei, akiknek lelki szükségük van ilyen, érzékelhető összeköttetésre is az Úr és önmaguk között. Sajnos sokan vannak még, akik a lelki fejlődésnek a csúcspontját egyedül az Úr Jézussal való empirikus, vagyis érzékleti egyesülésben vélik feltalálhatni. Hitéletüket ebben bevégzett tökéletességűnek tekintik és a legtöbb esetben itt megfeneklenek. Az Űr Jézus szellemétől és életpéldájának követésétől azonban még mindig távol, élnek. A gyónás és az áldozás szentségi erejét nem testi gyarlóságaiknak és bűnös hajlamaiknak a kiirtására használják, fel, hanem a gyónás után életüket ismét csak ott folytatják, ahol, félbehagyták. Így lesz a bűnbánat szentsége a 1elki újjászületés helyett gyakran csak megtévesztő formasággá.