tartalom:
˝Ha egy meleg nyári napon a Hortobágyon, vagy a Kiskunságon sétálva egy pusztai kút fölé hajolunk, saját arcunk s a fölöttünk kéklő ég fog visszanézni ránk. A vizet nézzük, ám magunkat látjuk, s fejünk fölött az ég kékjét. Mégsem mondhatjuk azt, hogy a vizet nem látjuk. A kút vizét látni: ez éppen visszatükröződő arcunkat jelenti; s megfordítva: visszatükröződő arcunk a vizet. A világegyetemmel ugyanígy vagyunk: a természetet, a kozmoszt, a Földet és a csillagokat kutatjuk, ám míg feléjük fordulva faggatjuk a létezés titkát, saját arcunk néz vissza ránk. Ez azonban mégsem jelenti azt, hogy csak magunkat látjuk, és nem a világot. A világot, a világegyetemet látni: ez éppen visszanéző önmagunkat jelenti.˝
Ár:
nincs raktáron, előjegyezhető