TERMÉSZETTUDOMÁNY / Fizika kategória termékei
Mai fizika 7. kötet. Kristályszerkezetek. Dia-, para és ferromágnesség. Folyadékok áramlása

Mai fizika 7. kötet. Kristályszerkezetek. Dia-, para és ferromágnesség. Folyadékok áramlása

Szerző:

Kiadás:

Budapest, 1970

Kiadó:

Műszaki Könyvkiadó

Kategóriák:

Fizika

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

204 p.

Kötésmód:

papír

tartalom:

„A könyv alapjául szolgáló fizika-előadásokat az 1962 - 1963. és azt megelőző tanévben adtam elő a California Institute of Technology (Caltech) első- és másodéves hallgatóinak. A leírtak az elmondottakkal természetesen nem egyeznek szó szerint, a szöveg néhol erőteljesen, néhol kevésbé át van dolgozva. A 180 diákból álló teljes csoport hetente kétszer hallgatta óráimat majd 15-20 tagból álló kis csoportokra osztva, egy-egy tanársegéd vezetésével ellenőrző tankörökön vettek részt. Továbbá egyszer egy héten laboratóriumi foglalkozás is volt.
Az előadások kidolgozásában az a cél vezetett, hogy fenntartsuk a középiskolából kikerült és a Caltechbe beiratkozott, nagyon lelkes és eleven gondolkodású diákok érdeklődését a fizika iránt. Ezek a diákok már igen sokat hallottak arról, milyen szórakoztató és érdekfeszítő a fizika, a relativitáselmélet, a kvantummechanika stb. A korábbi évfolyamokban a hallgatók közül a második év vége felé már sokan elveszthették a kedvüket, mert valóban csak kevés kiemelkedően új és korszerű gondolattal ismerkedhettek meg. Lejtőről, elektrosztatikáról és egyéb hasonlókról tanultak, s bizony két év után mindez meglehetősen szegényesnek tűnik. Feladatunkat tehát abban láttuk, vajon tudunk-e olyan előadási, illetve tárgyalási módszertant létrehozni, amely a fejlett gondolkodású és felcsigázott érdeklődésű hallgató lelkesedését megőrzi a fizika számára.
Az itt közöltek nem egyszerűen áttekintést kívánnak adni. Az évfolyam legjobbjai számára terveztem előadásaimat, mégpedig úgy, hogy lehetőleg még ezek a hallgatók se értsék meg azonnal mindazt, amit az előadás tartalmaz. Sok helyen utalok a gondolatoknak és elveknek a fővonaltól eltérő, különböző irányú alkalmazásaira. E cél érdekében azonban igen következetesen törekedtem, hogy minden megállapítást a lehető legpontosabban mondjak ki, minden esetben rámutatva, hol illeszkednek a fogalmak és egyenletek a fizika törzsébe, és hogyan kell a későbbiek során majd módosítani egyes elképzeléseket. Éreztem azt is, hogy fontos megemlíteni, mi az, amire az elmondottakból következtetés útján nekik maguknak kell rájönniük és mi az, amit újdonságként kell kezelniük...”

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!