Hervé Bazin: Exfeleség

Louis, a negyvennégy éves lakberendező otthagyja korlátolt, házsártos, korán megvénült feleségét, összeköltözik fiatal barátnőjével, és megindítja a válópert - mindennapi história. De az már nem egészen mindennapi, hogy Aline, az exfeleség foggal-körömmel harcol vélt jogaiért, s minden módon igyekszik borsot törni exférje orra alá, és hogy a négy gyerek - mint az orgonasípok, csak éppen az összhang hiányzik - két táborra szakadva szintén részt vesz a két szülő marakodásában. És nem mindennapos az az írásművészet sem, amellyel Bazin elmondja ezt a "banális" történetet: ismét élvezhetjük, akárcsak a Rezeau-trilógiában, színes mikrorealizmusát, sodró stílusát, elmeszikráit és szójátékait. Mozgalmas jelenetek váltják egymást, remekül megrajzolt figurák vonulnak fel - ügyvédek, bírák, rokonok, barátnők, tanárok, az elvált asszonyok Hágár-klubjának tagjai -, igazán maga az élet pezseg ebben a regényben. De Bazin ebben a mindennapos történetben ítéletet is mond: keserűt, tanulságosat, figyelmeztetőt. A regény hőse, Louis ugyan elválik, de az író lelke mélyén, talán saját élményei alapján válásellenes. Igaz, elítéli Aline-t, de Louis-t sem kíméli, mert tudja, és regénye is ezt példázza, hogy a múlt, az első házasság emlékei és kötelékei kibogozhatatlanul összekötik és elkísérik az elváltak további életét.