Paul Géraldy: Prélude

"Mikor Henri először látta Helént, alig vette észre. Helén tizennyolc éves volt. Homlokán rózsaszínű szalagot viselt. Apja ölelésére sietett és Henri meg volt lepve, hogy Helén apja milyen elegáns és egyenes tartású, mint valami fiatalember. Helén most már tizenöt év óta Henri felesége. Henri, ha arra a fiatal lányra gondol, aki Helén volt tizenöt évvel ezelőtt, ilyennek látja: nagy, símulékony gyermeklány, aki apja karjára hajlik, arca csupa bizonytalanság, frizurája esetlen, szeme mint valami tündérvilág, szalag a homlokán... De Henri akkor még figyelt mindenre.
Henri sem hasonlított arra a férfira, aki ma. Félénk volt és szeretett elkalandozni. De abban a gyáva álmodozóban, aki akkor volt, már lehetett sejteni azokat a tulajdonságait, amelyek oly messzire elvitték.
Az Astier családhoz mindennap eljárt, hogy együtt dolgozzék Maurice-szal, aki kevésbé zord, de nála élénkebb fiatalember volt. Henrit ottfogták ebédre. Este elbeszélgetett a család fiatal lányával. Helén a társaságában megélénkült. "A lányomnak fölvágták a nyelvét!" mondta Astierné."