Kosár
"... Nemsokára a baleset után, amely egész életére akkora hatást volt teendő, a gyermeket látogatóba küldték dédanyjához, Chalais hercegnéhez, aki Périgord megyében lakott családi birtokain. Ekkor következtek a gyermekkor legboldogabb hónapjai. Olyan korban találta magát egyszerre, amely tulajdonképpen már el is múlt. Az öreg hercegnő még fenntartotta az otthoni életnek azt az egyszerű, feudális méltóságát, amelyről a francia nemesség már rég megfeledkezett, mióta Richelieu megtanította az udvarnál élni és minden előmenetelt a királytól várni. Az arisztokrácia függetlensége nem volt sehol, de az éleseszű kisfiú itt Chalais-ban, az előkelő öreg dáma lábánál zsámolyon üldögélve, még láthatta a letűnt hűbéres világot. Abból a Franciaországból láthatott még valamit, amely már egy évszázada eltűnt.
Minden vasárnap eljöttek a vidék előkelő urai, hogy az agg hölgyet templomba kísérjék. Mise után a szegények és betegek összegyűltek a kastély előcsarnokában és egyenként a hercegnő elé járultak..."
Kiből lesz a...:
Charles-Maurice de Talleyrand-Périgord (röviden, közkeletűen Talleyrand) (Párizs, 1754. február 2. – Párizs, 1838. május 17.) Autun püspöke, Périgord, majd Benevento (1806), utána Dino (1815) hercege.
Kiemelkedő, de ellentmondásos megítélésű francia politikus, diplomata, államférfi volt. Sikeresen tevékenykedett XVI. Lajos, a nagy francia forradalom, majd Napóleon, XVIII. Lajos, X. Károly és I. Lajos Fülöp szolgálatában.
A történészek egy része szerint rendkívül tehetséges diplomataként és politikusként következetesen és eredményesen működött az akkoriban a jövőt képviselő feltörekvő polgárság érdekei védelmében.
Mások szerint erkölcsileg romlott, született áruló volt, aki minden megbízóját elárulta, és kizárólag egyéni haszonszerzés volt a célja.
Kétségtelenül végtelenül pénzéhes és korrupt volt, de egy olyan korban, amikor ez nem csak általános, hanem szinte elfogadott volt; viszont társadalmilag és politikailag általában kitűnő pontossággal értékelte a helyzetet és a jövő fejlődési vonalait, felismeréseihez következetesen ragaszkodott és azoknak megfelelően, a társadalmi és a francia nemzeti érdekek védelmében cselekedett.
Síkraszállt a forradalmi és a fehérterror ellen egyaránt, nemzetközileg is a békés megoldások híve volt, ellenezte Napóleon céltalan, önsorsrontó hódító politikáját. Ebben a gyors változásokkal terhes történelmi időszakban az általa támogatott rendszereket és uralkodókat akkor hagyta el, amikor azok sorsa – gyakran saját hibájukból – már megpecsételődött, és a történelmi-társadalmi fejlődés új irányt vett.
(részlet a könyvből és wikipedia)
