SPORT ÉS PASSZIÓ / Haditechnika kategória termékei
A harcban éjszaka is látni kell

: A harcban éjszaka is látni kell

Illusztrátor:

Kiadás:

Budapest, 1978

Kiadó:

Zrínyi Katonai Kiadó

Kategóriák:

Haditechnika Ifjúsági

Nyelv:

Magyar

Sorozat:

Haditechnika Fiataloknak

Terjedelem:

62 p.

Kötésmód:

fűzött

ISBN:

9633262526

tartalom:

Az emberiség történetének hajnalán éjszaka nem folyt háborúskodás, pihentek a fegyverek. Ennek bizonyára elsősorban nem erkölcsi és vallási, mint inkább technikai okai voltak. Az ember ugyanis sötétben nem lát.
Mint ismeretes, az emberi szem az elektromágneses hullámoknak csak egy egész kis tartományát, az ún. látható fényt látja csupán. Rendes körülmények között a Nap sugárzása ezt a látáshoz szükséges fényt kellő fényerővel biztosítja. Telihold idején éjszaka is látunk, de fényerő már lényesen kisebb, s az ember színlátásával kapcsolatban jelentkeznek problémák. A harc megvívásához pedig nagy fényerő, de legalábbis jó látási viszonyok szükségesek.
A régi időkben így a különböző harccselekményeket még nappal be kellett fejezni, mert a harc kimenetele az éjszakai sötétségben teljesen bizonytalanná vált. Ezért a hadvezérek igyekeztek a csata kezdőpontját úgy megválasztani, hogy még napnyugta előtt döntésre kerüljön a sor. S amikor ez nem sikerült, az ókor fanatikus vezérei az istenhez fohászkodtak, hogy állítsa meg a Napot és a holdat, hogy továbbra is világosság maradjon...

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!