TÖRTÉNELEM / Helytörténet kategória termékei
Magyarország földrajzinév-tára II. Hajdú-Bihar megye

Magyarország földrajzinév-tára II. Hajdú-Bihar megye

Szerkesztő:

Kiadás:

Budapest, 1981

Kiadó:

Kartográfiai Vállalat

Kategóriák:

Helytörténet Általános földrajz

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

39 p., mell.

Kötésmód:

fűzött

ISBN:

9633500591

tartalom:

Már régen ismert eljárás, hogy az egységes névhasználat érdekében földrajzi neveket tartalmazó névtárakat adnak ki. Segítségükkel nemcsak egy-egy földrajzi név helyesen írott formáját, hanem a névvel jelölt részlet pontos fekvését és jellegét is megállapíthatjuk. Az ilyen névtárak összeállításának egyik lényeges feltétele, hogy a neveket valamely testület által alaposan megfontolt módon és jól körülhatárolt elvek szerint rendezzék. Ezeknek a feltételeknek magyar vonatkozásban – a számos jelentős előzményt és tiszteletre méltó törekvést itt most nem említve az 1873 óta rendszeresen megjelenő helységnévtárak felelnek meg. A helységnévtárak azonban csak az államigazgatási nevek szempontjából teljesek és hivatalosak. Rajtuk kívül feltüntetik ugyan a városok és községek egyes belterületi, illetve lakott külterületi részeit, de nem tartalmazzák az egyéb típusú földrajzi neveket, pl. a hegyek, völgyek, folyók stb. nevét.
A teljes földrajzinév-tárak hiányát elsősorban a térképészek érezték, hiszen a térképek készítéséhez elengedhetetlen a megfelelő tájékoztatást nyújtó névanyag. Ezért a földrajzi nevek alkalmazási kérdéseivel igen gyakran térképészek foglalkoznak. A térképi alkalmazás ugyanis a nevek valamennyi típusára kiterjed, olyan nevekre is, amelyeket hazánkban eddig hivatalosan nem tettek közzé. Ugyanakkor a térképen a lehetséges változatok közül rendszerint csak egy nevet lehet feltüntetni. Így a névtárak hiányában a térképeket szokás a földrajzi nevek vonatkozásában mérvadónak tekinteni. A különféle térképek azonban ugyanarra a tereprészletre néha más elnevezést alkalmaznak. Ezek a körülmények indokolták 1964-ben a Földrajzinév-bizottság megalakítását, és ezért került napirendre a földrajzi nevek kérdése az Egyesült Nemzetek Szervezetében, ahol 1967 óta ötévenként konferenciákat tartanak a földrajzi nevek használatának nemzetközi szabványosítására. Már az első, 1967. évi genfi konferencia 4.E sz. határozata azt ajánlotta, hogy „... minden névtestület készítsen országának valamennyi szabványosított földrajzi nevét tartalmazó névtárakat, és ezeket folyamatosan helyesbítse.”

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!