Babits Mihály: Keresztül-kasul az életemen

"Legújabb könyve a cím szerint önéletrajz. Babits azonban keveset tanult a műfaj serdülő mestereitől, alig mond el néhány apróságot az életéről. Tolnában született, családja is oda való, Fogarason tanított, Esztergomban van egy házacskája, téli lakása a Vérmezőre nyílik, a szekszárdi szőlő más kezére került, néhány évig nagy beteg volt. Ennyit egy valamirevaló kislexikon is elárul. Babits a világirodalmi önéletrajzok életszakához érkezett, ha most is szűkszavú, nyilván soha nem tudunk meg róla többet. A harmadik nemzedék kortársává fiatalodik, nem vesztegelhet az emlékein. Előre, a sírokon át! A mai húszévesek több emlékkel pepecselnek, mint ő túl az ötvenen. Húszéves korában harcra rendelték, csak úgy maradhat egy emberöltő múlva az új húszévesek harcos fele, ha leszaggatja magáról mindazt az édes emléket, ami elidegeníthetné tőlük. A csupasz kámzsa mindig modern egyenruha. Az összegyűjtött tizenhárom cikk testi-lelki történések mellőzésével Babits szellemi életrajza, olyan egyszerűn, dísz nélkül, mint a legnagyobb festők öregkori önarcképe. Egy helyen leírja, hogy a rádiumágyú alatt megpróbálta kirajzolni a csonka országot. Hiába erőlködött csak az ép jutott eszébe. De a költő nem csak az ország érintetlen testéhez, hanem az integer ország eszméihez is ragaszkodik. Maga írja, hogy néha egy kor ellen élni a legbiztosabb korszerűség. Utolsó harminckilenc esztendejét visszakapcsolja a megelőző tizenhéthez, a tizenkilencedik századba. "Én még egy régi, szellemibb korból jöttem, mely előtt a legszentebb kapocs a nemzet kapcsa volt, szellemi kötelék. Ez a kor megveti a szellemet s megveti a szellemi kapcsokat. Rosszul ismeri ezt a szomorú húszadik századot, aki a nacionálizmus korának nevezi. A nacionálizmus kora a liberális XIX. század volt, ez alkotta meg a modern nemzeti közösségeket, éppen azáltal, hogy különböző elemeiket egyenlő jogok birtokosaivá s közös kultúra és hagyomány részeseivé tette. A mi századunk most megbontja ezeket a szellemi kapcsokat; kedvesebb neki a testi kötelék, amit a faj jelent, vagy az érdekközösség, amit az osztály képvisel." Babits tudatában is kettéhasad a szabadság és demokrácia valamikor ikereszméje. A tizenkilencedik század szabadságeszméit a múlt század öröksége: a tömegdemokrácia dúlja s rombolja; materializmusnak gyalázza az "önző szabadságvágy"-at, miközben válogatott műszaki leleményességgel fokozza a testi erőszak uralmát. Ahová él szétroncsolja az elitet, a társadalom szövete elhal. Ma látszólag azok a nemzetek a legavultabbak, amelyek tizenhetedik és tizenkilencedik század közt szabad, polgári fejlődéssel a többi nép elé húztak. Az előnyt a többiek a tömegdemokrácia rémuralmával akarják behozni. Ezek a szörnyű világnézeti nyomások Babits képzeletében felszínre taszítanak egy látszólag avult Magyarországot: az érintetlen, integer keresztény hazát. Istenítsék mások a fajt, az államot vagy az osztályt - (a tömegdemokráciának sokféle a neve), - a költő hű marad a gyerekkori oltárhoz. Ezt ünnepli a meghatott, anyáskodó Curriculum Vitae-ben, a havasi ízű Fogaras-ban, az imádságosan szárnyaló A tömeg és a nemzet-ben s a lokálpatrióta esztergomi tájképben. Ez a haza minden jelenkorhoz viszonyítva avult egy kicsit, hogy örök lehessen. De ma egyenesen megszentelt nemzeti szabadságát éli a tizenkilencedik század "avult" eszméiben. Már tudniillik azokban, amelyeket a század gonoszabb öröksége: a tömeguralom s a fenyegető utca avultnak gyaláz." Cs. Szabó László, Nyugat