Király István: Kosztolányi. Vita és vallomás. Tanulmányok

"A negyvenes évek első felében önmagam keresőn, a szimbolikus értelemben - O'neill-i értelemben - vett éjszakában élve egyik legkedvesebb versem volt ez a költemény. Aztán a nappalba kerülve, marxistává válva, más életet írva: menekültem tőle. A Jung-féle metaforikus tipológiát használva: a nappalival szemben az éji gondolat művét láttam benne, a fekete romantika egyik termékét: a boldogtalanság, a reménytelenség elontologizálását és megszépítését. Hisz az az élet volt itt művé nemesítve, mely Nirvána ködbe veszve, csodák között száguld éjjelente, mely a demokratizmus hitvallásával, a humanista-felvilágosult világkép boldogsághitével az arisztokratizmus bölcseletét, a heroikus pesszimizmus komor morálját állította szembe: a semmi tudatát, az irracionálist. Évek felgyűlő tapasztalatának s egy különös, újabb, éjszakai szituációnak kellett eljönnie ahhoz, hogy visszataláljak ismét a műhöz. 1969-ben történt. Feleségemmel együtt Párizsban jártam. S egyik hajdani barátom, még a Kosztolányi-házban töltött éjszakák egykori társa, Szücs A. György rábeszélt: menjünk el a Chaillot-palota alagsorába egy kései vetítésre, a Beck-féle Living Theatre berlini előadásáról készült film egyszeri, alkalmi bemutatójára. Éjjel tizenkettőkor kezdődött volna az előadás, de valamilyen ok miatt (talán a film nem érkezett meg) csak éjfél után kettőkor nyíltak ki a moziterem ajtók, addig ott álltunk várakozva a Chaillot palota alagsorának lépcsőfokain, szinte egymáshoz préselve. Először találkoztam egy ifjúsággal, amelytől addig inkább csak idegenkedtem: a hippi nemzedékkel. Különös öltözetben, különös figurák álltak ott sorba, egymást átölelve, egymásba karolva, énekelték az akkor divatos Hair-melódiákat. Ekkor éreztem meg (talán azért is, mert két nappal előbb Antonioni új filmjét, a Zabriskie Point-ot, a fejlett ipari társadalmak otthonhiányának ezt a reprezentatív, szép alkotását láttam), hogy nem különcödő anarchizmus, a jóllakottság esztelensége ez a keretek nélküli ifjúsági mozgalom, de - ha anarchizmus is - mint a legtöbb anarchizmusban egy valós igény is ott munkál benne. Ott rejlik benne egy új rousseanizmusnak s azon túlmenőn: egy kulturális forradalomnak, erkölcsi forradalomnak - a lélek forradalmának - igénye. Egy ifjúságot éreztem magam körül, mely nem gazdasági, de minőségi szükségletekért lázadt, melyet nem a test, de a lélek éhsége hajtott. A Számadásnak a családtalanok óriás családjáról szóló sorai, az elégedettek hangos lelki vádját, az örök, hatalmas ellenvéleményt idéző szavai jutottak eszembe. Ráismertem a flower-power fiataljaiban önmagam Számadás-élményének hajdani magvára : az elidegenedés ellen tiltakozó szeretetvágyra, a részvétérzésre, nem a nietzschei, de a dosztojevszkijes Kosztolányira. (Király István)"

Érvénytelen könyvtári bélyegzővel.