Szilády Áron (1837 – 1922) református lelkész, irodalomtörténész, nyelvész, orientalista, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
1867-ben lett a Kisfaludy Társaság tagja, de az egyre közismertebbé váló irodalomtörténész 1861-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1876-tól rendes tagja is volt. 1893-tól haláláig volt az Irodalomtörténeti Közlemények szerkesztője. 1896-ban a budapesti és a kolozsvári egyetem díszdoktorává avatták. Tudományos munkásságának fontos részét alkotta a magyar nép származásának vizsgálata, s e tekintetben a török eredet híve volt. Ezt a meggyőződését közel-keleti útjai is megerősítették.
A magánéletben komor, zárkózott embernek tartották, sőt a városban sokan elfordultak tőle „ridegsége” miatt. Egész életét a puritán egyszerűség jellemezte. Jól mutatja ezt öltözködése, szűkszavúsága, vagy az a tény, hogy beszédeit, előadásait soha nem vetette papírra.
Irodalmi tevékenysége fordításai révén jelentős, de igazi tudományos elismerést nyelvészként szerzett. Szilágyi Sándorral és Salamon Ferenccel együtt 9 kötetben adta ki a Török-Magyarkori Okmánytárat, Budenz Józseffel és Szarvas Gáborral pedig a Nyelvemléktárat. A régi magyar irodalom egyik legjelesebb kutatójává vált, s nevéhez fűződik több 16. századi író (Tinódi Lantos Sebestyén, Ilosvai Selymes Péter, Balassi Bálint) műveinek kiadása.
TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Irodalomtörténet kategória termékei
Középkori magyar költői maradványok
Szerkesztő:
Kiadás:
Budapest, 1877
Kiadó:
Kategóriák:
Irodalomtörténet Magyar irodalom Vers
Nyelv:
Magyar
Sorozat:
Terjedelem:
391 p.
Kötésmód:
félbőr