Az újabb világégés idején, a nemzetiszocialista Németország árnyékában Petőfi mint politikai szimbólum ismét időszerűvé vált. E szimbolikus tőkét használta ki később a Magyar Kommunista Párt, amikor Petőfi politikai örökösének tüntette fel magát. A költő halálának 100. évfordulója alkalmából mondott beszédében, amikor a szovjet megszálló csapatok támogatását élvező kommunista párt már magához ragadta a hatalmat, Horváth Márton, a kultúrpolitikai vezetés második embere kimerítő alapossággal sulykolta hallgatóságába azt, amit Lunacsarszkij szovjet népbiztos klasszikus tömörséggel így fogalmazott meg: Petőfi „saját korának bolsevikje volt”. A költő pártállami kisajátítása nemcsak a magyar politikatörténetre tartozik, hanem az irodalomtörténetre is, mert az egész magyar írótársadalomnak Petőfi példáját kellett követnie.
Horváth előadásának címe, a Lobogónk: Petőfi jelszó, sőt kormányprogram lett. A magyar irodalomtörténet kommunista átiratában (amely mindenekelőtt Lukács György és Révai József nevéhez fűződik) a „nagy hármas”: Petőfi, Ady és József Attila képviselte a „haladó hagyomány”-t. Ahogy a politikában, az irodalomban is egyre nagyobb lendülettel folyt a kiszorítósdi; előbb „csak” Aranyt, Babitsot, Kosztolányit dobták ki a csónakból, később kiderült, hogy Adynak és József Attilának is akadnak szeplői, s végül már csak Petőfi állt minden gyanú fölött. A diktatúra egységes társadalmat és egységes kultúrát próbált kialakítani, a „közérthetőség” eszményének pedig, úgy tűnt, Petőfi felel meg leginkább.
TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Irodalomtörténet kategória termékei
Horváth Márton: Lobogónk: Petőfi. Irodalmi cikkek és tanulmányok.
Kiadás:
Budapest, 1950
Kiadó:
Kategóriák:
Irodalomtörténet Magyar irodalom Kommunizmus
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
259 p.
Kötésmód:
papír