Alekszandra Tolsztaja: Tolsztoj futása és halála

„A Tolsztoj-irodalom egy új kötettel gazdagodott, amelyet élvezettel olvashat, aki a nagy költő utolsó napjai iránt érdeklődik, hanem futása okairól, nem fog tiszta képet nyerni, ami természetes is. Az apját imádó s minden tettét csodáló lány nem lehet tárgyilagos. Dosztojevszkij Aimée sem tudott az apjáról tárgyilagos munkát írni, de mégis sok új, érdekes, ismeretlen és intim adatot nyújt Dosztojevszkijnek – az embernek – a megértéséhez s így vagyunk Tolsztoj Alexandra feljegyzéseivel is. Tolsztojt futásától kezdve csakis rajongói és barátai vették körül, tehát olyan emberek, akik csak az erényeit látták s nem akarták vagy nem tudták gyengeségeit is észrevenni. Még a feleségét sem bocsátották be a haldokló ágyához, nehogy látása felizgassa a beteget s ezzel siettesse a halálát. A rajongó elfogult s ezért rosszul lát s rosszul ítél.
Tolsztoj Alexandra följegyzései nem hatnak az újság ingerével, hiszen amit mond, azt már eddig is tudtuk Tolsztoj titkárainak, kezelőorvosainak s barátainak a feljegyzéseiből s ezért bár néhány új, intim megjegyzést is találunk művében, semmit sem kell változtatni azon a képen, amelyet már előbb nyertünk Tolsztojról. A két legérdekesebb kérdésre, t. i. miért szökött meg hazulról halála előtt, s hogy az orosz közvélemény miért nem tartotta a futását hősies és nemes cselekedetnek, nem találunk kielégítő, sőt az utóbbira semmiféle választ. Mert az, hogy már előbb is többször készülődött a futásra, s hogy családja körében nem tudott elvei szerint élni, nem lehet kielégítő magyarázat. Futása különben sem volt (orosz értelemben véve) igazi futás, hiszen hat embert avatott be a titkába s ezekkel levelezni akart rejtekhelyéről. A középkori remete, vagy még ma is az a muzsik, aki a magányba menekül, hogy emberi szem ne lássa a vívódását a halállal, nem avat be senkit a titkába s nincs szüksége fél tucat emberre, hogy holmiját összecsomagolja s a szekérre rakja. Tolsztoj futását csak úgy tudjuk megérteni, ha ismerjük vallásbölcseleti rendszerét s a művészettel és tudománnyal szemben elfoglalt álláspontját.” Bonkáló Sándor (a ford.) Nyugatban megjelent kritikájából

Borítóját lassa nelengedi a ragasztó.

Felvágatlan példány.