A végelszámolási eljárás a végrehajtás, a felszámolás és csődeljárás, valamint a cégeljárások mellett az egyik leggyakoribb nemperes eljárási torma. A gazdasági életben betöltött szerepe ellenére az eddig megjelent gazdasági jogi témájú szakkönyvek csak érintőlegesen foglalkoztak ezzel a területtel.
A kézikönyv elsőként mutatja be átfogóan és áttekinthetően a végelszámolási eljárás szabályait, az eljárásban résztvevő felek jogait és kötelezettségeit, különös tekintettel a hitelezők érdekeinek érvényesítésére.
A könyv első részében a tételes jogi szabályozás bemutatásán túl részletesen kifejtésre kerülnek a végelszámolás alatt lefolytatandó perekre vonatkozó ismeretek, a végelszámolás és a felszámolás összefüggései, valamint az ezekre vonatkozó bírói gyakorlat. A második rész a témában felmerülő számviteli tudnivalókat tartalmazza. A harmadik és negyedik részben a mindennapi gyakorlathoz kapcsolódó iratminták, valamint a végelszámolást szabályozó jogszabályok kivonatai találhatók.
A kiadványt ajánljuk a gazdasági jog területén működő jogászok, könyvviteli szakemberek és végelszámolóként kijelölt cégek számára, továbbá azon cégeknek amelyek elhatározták végelszámolással történő jogutód nélküli megszűnésüket és szeretnék megismerni az ehhez szükséges összes információt.
TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Jog kategória termékei
A végelszámolási eljárás
Szerző:
Gál Judit Kiss Gábor Ujvári Géza
Kiadás:
Budapest, 2001
Kiadó:
Kategóriák:
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
319 p.
Kötésmód:
papír
ISBN:
9639203815