TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Jog kategória termékei
Vannak-e emberi jogaink?

: Vannak-e emberi jogaink?

Kiadás:

h. n., 1987

Kiadó:

Magyar Füzetek kiadása

Kategóriák:

Jog Kereszténység

Nyelv:

Magyar

Sorozat:

Magyar Füzetek könyvei

Terjedelem:

224 p.

Kötésmód:

papír

tartalom:

˝A budapesti demokratikus ellenzék egyik szellemi vezéregyénisége 1943-ban született, s a budapesti egyetemen filozófiai képesítést szerzett. Sok éven át Bence Györggyel közösen írta s publikálta tanulmányait, így a Magyar Füzetekben is (például e könyvsorozat 5. számát). 1981 óta a Beszélő negyedévenként megjelenő szamizdat-folyóirat szerkesztője és vezető publicistája. A jelen munka megírására Kis Jánost nem az indította hogy az emberi jogok témája egy idő óta divatba került, hanem az a szakfilozófusi megfontolás, hogy a jogokkal kapcsolatos érvelés elméletileg sokszor vitatható, sőt ingatag alapokon áll. Szükség van tehát, különösen a jogi szemlélettől elszokott magyarországi olvasó számára, egy olyan elméleti újragondolásra, amely egyszersmind a demokrata politikai álláspont megalapozására is szolgál. Kis János értékrendszere alapvetően egyenlőségpárti, abban az értelemben, ahogy Kant is a minden embert egyformán megillető méltóság követelményéből indul ki. Kis tudja, hogy más felfogások is elképzelhetők, de úgy véli, hogy a bizonyítás kötelezettsége arra hárul, aki valamilyen jogot egy másik embertől elvitat. Ez a negatív bizonyítási elv áll elmélete középpontjában. Munkája a magyar politikai és jogfilozófiai gondolkodás kiemelkedő teljesítménye.˝

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!