TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Jog kategória termékei
Mindenki jogi tanácsadója. Iratmintákkal szerződések, okiratok, bizonyítványok, kérvények, fellebbezések, bírósági és közigazgatási beadványok, feljelentések, végrendeletek stb. szerkesztéséhez

Mindenki jogi tanácsadója. Iratmintákkal szerződések, okiratok, bizonyítványok, kérvények, fellebbezések, bírósági és közigazgatási beadványok, feljelentések, végrendeletek stb. szerkesztéséhez

Szerkesztő:

Kiadás:

Kalocsa, 1937

Kiadó:

Árpád Rt.

Kategóriák:

Jog

Terjedelem:

176 p.

Kötésmód:

papír

tartalom:

"A jog az emberiség együttéléséből adódó- életviszonyokat rendezi. A jog külső megjelenési alakja: a törvény, e szabályrendelet, a szokás együtt alkotják egy állam jogrendszerét.
A mai állami berendezkedés a gazdasági politikai, szociális kérdések és életviszonyok sokaságának rendezését feszi szükségessé, aminek következtében a jogrendszer annyira áttekinthetetlenné, szerteágazóvá lesz, hogy az érvényes törvények és szabályrendeletek tömegében, még a hivatott jogász is nehezen ismerheti ki magát. Jelen összeállítás célja épen az, hogy egységes és áttekinthető feldolgozásban bocsássuk a jogkereső közönség rendelkezésére a ma élő jogszabályok legfontosabb rendelkezéseit, mindenkor hivatkozva a megfelelő törvényhelyekre, amelyek megtalálását a betűrendes összeállítás könnyen lehetővé teszi. A könyvhöz csatolt 50 minta a beadványok, szerződések, okiratok stb. egyes fajtáinak kiállítására nézve nyújt útmutatást.
Az első kiadás sikere után bizton remélhetjük, hogy ez a kiadás fokozottabb mértékben fogja szolgálni a célt: a jogkereső laikus közönség tájékoztatását – mondhatjuk a jogi első segélynyújtást – anélkül, hogy a szakértő hivatásos jogászok tanácsának és véleményének meghallgatását nélkülözhetővé tenné."

Állapot:

használt, de jó állapot

Ár:

3 000 Ft helyett -50% 1 500 Ftrendelhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!