Henryk Grynberg: Ideológiai élet; Magánélet

Henryk Grynberg (1936) két kisregénye Lengyelországban, a holokauszt utáni két évtizedben játszódik. Hőse önéletrajzi alak, egy elpusztult világ túlélője, akire újabb megpróbáltatások várnak az ötvenes-hatvanas években. Identitásában van valami színészi. Gyermekkoráról annyit tudunk, hogy a német megszállás alatt bujkált, nem a saját nevét viselte, kitalált múltja volt, mesterséges világban élt. A mimikri a sztálini korszak iskoláiban is folytatódott: az új szereposztás szerint a homogén ideológiai állam alattvalója, aki boldogan feláldozza zsidó kultúráját és személyes autonómiáját az utópiáért. Mint a főhős, érettségi után Grynberg is újságírást tanult a Varsói Egyetemen (1954-­58), ez megkönnyítette számára, hogy átlássa az 1956-ot követő társadalmi folyamatokat, és figyelemmel kísérje a zsidók újból megindult exodusát. Hogy identitását visszaszerezhesse, ahhoz valóban színésszé kellett válnia. Az Ida Kamin´ska társulatában töltött évek (1959-­67) alatt megtalálta helyét a túlélők közösségében, ez tette lehetővé azt is, hogy író legyen: ,,A Zsidó Színházban való bemutatkozásommal egy időben kezdődött írói pályám. Az ihletet az adta, amit Oriana Fallaci a következőképpen határozott meg: hozzájárulni ahhoz, hogy a holtak kevésbé holtak legyenek. Meg voltam győződve arról, hogy legalább ezt nem veszik el tőlem, meg sem próbálják elvenni, de tévedtem. El kellett mennem, hogy megmentsem azt, ami az enyém.'' A színpad és a nézőtér közt nincs határ, a szereplők önmagukat alakítják, önmaguknak játszanak. 1967 decemberében, a társulat amerikai vendégjátéka során Grynberg menedékjogot kért, nem tért vissza Varsóba. Döntését az antiszemita kampány mellett a gyakori cenzurális beavatkozásokkal indokolta. Művei emigráns kiadóknál jelentek meg, nagy részük 1990-ig be volt tiltva. Azóta a szerző elfoglalta az őt megillető helyet a lengyel irodalmi életben. Grynberg legfeltűnőbb vonása az, hogy az identitás visszaszerzéséért folytatott küzdelemnek rendeli alá az írást. Nem fikciót szerkeszt, családja szenvedéstörténetéhez fordul, saját emlékezetére épít, azt állítja szembe a pusztuló közösség történetét meghamisító hazugsággal.