A művész naplója folyamatos műhelytanulmány.
Az életrajz, korszak felvillanó tapasztalatai az alkotómunka fényétől kapnak nemesebb bevonatot.
Művészeknek a rendszerváltozás előzményeiből és folyamatából megmentett gondolatai Belső tárlatunk féltett darabjai közé tartoznak.
˝Melocco a szépség szobrásza. Az árnyalt irodalmi megfogalmazások tudója. Magabiztos értékítéleteit szakmájában szokatlanul széleskörű kulturáltsága hitelesíti. Olyan időkben volt ifjú és szép, amikor hétköznapi gyakorlattá nőtt a hamisság, a cifraság dicsérete, és az erkölcsi relativizmus. Platoni ideáihoz a tökéletes megvalósítás igényét társította. Könnyedén használta eszközként a reneszánsz eszmei és mintázási modelljeit, miközben a saját igazságát kereste nem kisebb igénnyel, mint az ember és a teremtés viszonyának drámai megfogalmazásaival. Bölcsülő élete folyamán 'ellényegtelenítette' azt a művészet- és eszmeidegen konkrét valóságot, amely még az emlékezést is megtagadta, és ismét megformálta az örök ideák magasztosságába helyezhető hit értelmét. A művész intuíciója a végleges forma kiválasztásáig, a 'formáló emlékezésig' így irányul az 'alkotó felejtésen' át a valóban jelentékeny gondolat megfogalmazásáig. Átmentette az esztétikumot, amelyet a filozófus-művészettörténész Fülep Lajos így fogalmazott meg: 'abban különbözik az ilyen körülmények között megszületett más tárgytól, hogy benne semmi nem mellőzhető, semmi nem lóg ki, minden fontos'.
Melocco szobrászi szépsége értékőrzővé lényegült.˝
(N. Dvorszky Hedvig, művészettörténész)