VALLÁS / Kereszténység kategória termékei
A kötelességekről; A bűnbánatról

: A kötelességekről; A bűnbánatról

Kiadás:

Budapest, 2005

Kiadó:

JEL Könyvkiadó

Kategóriák:

Kereszténység

Nyelv:

Magyar

Sorozat:

Ókeresztény Örökségünk

Terjedelem:

377 p.

Kötésmód:

karton

ISBN:

9639318833

tartalom:

˝A kereszténység elég hamar túlnőtt megszületésének keretein. Miután a zsidóság körében, ahonnan elindult, nem aratott osztatlan sikert Jézus tanítása, az apostolok a pogányság körében kezdték hirdetni az Evangéliumot. Ez a vállalkozás egyszersmind nagy kihívást is jelentett a hithirdetők számára. Hiszen egy alapvetően zsidó tanításból táplálkozó életformát kellett elfogadtatni olyan emberekkel, akik különféle filozófiai iskolák követőinek vallották magukat. Jézus ugyanis nem bölcseleti iskolában tanított, nem teoretikus életfilozófiát adott át, hanem saját példájával mutatott rá az ember életének céljára, az üdvösségre. A zsidó felfogás központi gondolata a Törvény (a Mózes öt könyvében található előírások) minél tökéletesebb megtartása, ami a szent és a profán, a tiszta és a tisztátalan viszonyát foglalta magában. Ezt vették alapul a próféták, a rabbik, a qumráni közösség tagjai, ezt vette alapul Jézus, valamint Szent Pál, akinek igehirdetése hozzájárult az evangéliumok megírásához. Pál apostol már nagyobb műveltséggel indult el, mint a Tizenkettő...˝

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!