Endrédi János: A második mérföld

A XIX-ik század emberét az jellemezte, hogy mindazt, amit az előző századoktól, mint kipróbált, megszentelt igazságot és élettapasztalatot kapott, elavultnak, hasznavehetetlennek nyilvánította, de helyettük sem ereje, sem ideje nem volt újakat és jobbakat adni. Ez a folyamat az egész életnek lassú, de biztos dekrisztianizalása volt.
A XX-ik század embere lassan ráébredt, hogy vannak örök igazságok, amelyek nélkül nem élhet meg az ember, amelyek ismerete és bírása nélkül elsatnyul és megüresedik egész élete és kultúrája. Csak keserves tapasztalatok, rettentő kiábrándulások árán fordult szembe az előző század kritikai szellemével és a romokból kezdi újra kikeresni széttört világának az élet újraépítéséhez alkalmas darabjait. Kezd jobban bízni és kezdi jobban megbecsülni azt, ami századok közös tapasztalata és közös vallomása szerint az élet, az egészséges élet, a jó és boldog élet, az erős és a teljes emberi élet kifejlődésére nélkülözhetetlen.