VALLÁS / Kereszténység kategória termékei
Az élet könyve

: Az élet könyve

Kiadás:

Budapest, 1936

Kiadó:

A szerző

Kategóriák:

Kereszténység

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

198 p.

Kötésmód:

papír

tartalom:

Mindnyájan érezzük, hogy a látható és érzékelhető testi világ csak külső jelensége lehet egy láthatatlan és érzékelhetetlen lelkivilágnak. Mert valamint az anyag legvégső elemzésében már eltünik az Erőben, ugy tünik el az Erő is egy titokzatos, de már megsejtett végtelen Egységben, amely minden „Kezdetnek” a gyökere. Ez a legvégső ok a tudomány nyelvén az Abszolutum. A vallás nyelvén: az Isten.
Már Plátó bölcsészeti rendszere kettéosztotta a létező Mindenséget. Megkülönböztette „az érzékelhető anyagvilágtól az érzékeink fölött álló Szellemvilágot”. Joggal nevezték el tehát Plátó rendszerét „Real-idealizmusnak", mivelhogy ő tanitotta legelőször, hogy az érzékelhető anyagvilág csak elvont isteni eszméknek a külső megtestesülése. Realizálása. Ugyanezt mondotta, bár más szavakkal Tarzusi szent Pál is: – Ami az Istenben láthatatlan – ugymint örökkévaló ereje és Istensége – az a világ teremtésétől fogva a munkáiból látható és megismerhető. (Róm. I. 20.)

leírás:

A borító elülső lapja elválik a könyvtesttől, a kötése laza.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!