Gabriel Bunge: Cserépedényben. A személyes ima gyakorlata a szentatyák hagyománya szerint

"Uram, taníts minket imádkozni"(Lk 11,1) Válaszul arra a modern igényre, mely beavatást keres az imádságba, Gabriel BUNGE atya - bencés remete pap, aki a svájci Szent Kereszt Remeteségben él, a korai szerzetesség kiváló ismerője, és maga is nagy tapasztalatot szerzett hosszú szerzetesélete folyamán - rövid, világos, pontos és közérthető írást nyújt nekünk. A Miatyánkkal, melynek "szövege imádság formájában pontosan összefoglalja a kereszténység lényegét", számos gazdag szöveget hagytak ránk az imádságról a Szentírás és az atyák, ugyanakkor azt is meghagyták nekünk, milyen módokon, milyen formákban és testtartásban kell imádkoznunk. kelet felé fordulva, felemelt kezekkel, leborulva... A felsorolt, alázattal teli mozdulatok képesek előidézni az imádkozó emberben a megfelelő lelki magatartást, ugyanakkor erőt is öntenek belé. Az első egyház- és szerzetesatyák, akiktől bőségesen idéz a szerző, tudatában voltak annak, hogy az imádság, ha nem fejeződik ki a test mozdulataival is, "közönséges, hideg és bágyadt" marad, s végül a hit kihűl és megszűnik. "Cserépedény"(2Kor 4,7) - igen, ugyanakkor azonban a személyes Istenhez fűződő viszony kincsestára is az ember, aki nem választhatja szét a belső imát és a külső, látható gesztusokat, sem a szív magatartását az életben gyakorolt szereptől. "Amit teszel, alakít téged." Imádkozni imádság közben tanul meg az ember, s ez a feladat egész lényünket igénybe veszi: lelkünket, szívünket, de testünket, tekintetünket, értelmünket is. Az ember egységet alkot: egész lényével kell találkoznia Istennel.