Kódexek a középkori Magyarországon. Kiállítás az Országos Széchenyi Könyvtárban

A magyarországi kódexirodalom emlékeit a kezdetektől Mohácsig utoljára 1882-ben mutatta be kiállítás. Katalógusa, a „Kalauz”, azóta is nélkülözhetetlen kézikönyve azoknak a történeti diszciplínáknak, amelyek középkori kéziratokat kutatásuk tárgyának tekintenek. A mostani kiállítás rendezői sok tekintetben nehezebb alaphelyzetből indultak ki, mint az egy évszázaddal előbbi tárlat előkészítői. A középkori Magyarországon keletkezett vagy használt kéziratoknak jelentősebb része van ma külföldi gyűjteményekben, mint 1882-ben volt. A második világháború során számos kódex pusztult el, vagy mai lelőhelye megállapíthatatlanná vált. Több jelentős külföldi gyűjtemény biztonsági és könyvhigiéniai meggondolásokból megszüntette kódexállományának kölcsönzését. Kiállításunk terjedelmét korlátozta az is, hogy három olyan, viszonylag kis terem állt rendelkezésünkre, amely a külföldi kölcsönzés alapfeltételeit képező, modern kiállítási követelményeknek megfelel. Az alapvető nehézség azonban természetesen mindkét kiállítás esetében azonos volt: a magyar középkori könyvkultúra termékeinek már a korszak folyamán, majd 1526 után bekövetkező katasztrofális pusztulása.
Néhány szempontból azonban kedvezőbb helyzetben foghatott hozzá az Országos Széchényi Könyvtár a kiállítás megrendezéséhez, mint elődei. Az elmúlt évtizedek tervszerű kutatómunkája a magyar középkori írásos kultúra több jelentős darabját verifikálta külföldi gyűjteményekben, amelyek közül néhányat a kiállítás be is mutathat. A nemzetközi tudományos együttműködésnek, megértésnek is számos jelét tapasztalhattuk, elsősorban ausztriai partnereink, különösen az Osztrák Nemzeti Könyvtár részéről. Nekik és valamennyi bel- és külföldi kölcsönző gyűjteménynek és munkatársaiknak e helyen is köszönetet mondunk.