Andrzej Paczkowski: Fél évszázad Lengyelország történetéből, 1939-1989

Ez a könyv, amely most kerül a magyar olvasóhoz, a legátfogóbb mű az egyre gazdagodó lengyel történeti irodalomban, és az 1939-1989 közötti lengyel állam, nemzet és társadalom történelmének szintézisét adja. Annak az államnak, amelyet 1939 szeptemberében katonailag leigáztak és a két, vele szomszédos, taktikailag szövetségre lépett totalitárius nagyhatalom – a Szovjetunió és a náci Németország – egymás között felosztott, mindazonáltal nemzetközi jogi szempontból megtartotta önállóságát, és kivette a részét a közel hatéves háborús erőfeszítésekből. Annak a nemzetnek, amely ellenállta megosztásra irányuló törekvéseknek, és bizonyítékát adta a független állami léthez való kötődésének. Annak a társadalomnak, amelyet először a könyörtelen hitleri megszállás sújtott, hogy azután áldozatává váljon a sztálinista „történelmi kísérletnek”. Sem a megszállás évei, sem a „hatalmi utópia” évtizedei nem oltották ki a lengyel nemzeti és társadalmi ellenállast, jóllehet azok különböző formákat öltöttek és intenzitásuk is változott – egészen 1989 júniusáig, amikor a „félszabad” választások megnyitották az utat a társadalmi átalakulás előtt, amely visszaállította a társadalom alanyiságát, s az állam teljes szuverenitását. A választások és az ezek nyomán létrejött, Tadeusz Mazowiecki vezette kormány – amely az első nem kommunista kormány volt a második világháború óta – megjövendölte a Rendszer „végének kezdetét", mégpedig világméretekben. Éppen ezért mindkét határévnek – 1939-nek és 1989-nek – megvan a maga lengyel és egyetemes, általános történeti dimenziója is, és természetesen a bőséges magyar vonatkozások szintén nyomon követhetőek.