"Könyvem legyen emlékmű szétszórt csontjaikon,
Soraim kavicsok, és tiszta virágok ismeretlen sírokon.
Verseim a gyászos múlt emlékeit felidézik,
Kezemet a mártírok csontkeze vezetik."
A kelet-európai zsidóság 1945-ben felszabadult ugyan a hitleri fasizmus poklából, de lelki öncsonkítással megfosztotta magát maradék identitás-tudatától. Zsidóságától. Most, 45 esztendő után, túl a hatvanon és a hetvenen születnek meg az első hiteles dokumentumok, végre szabad lélekkel. Már nem túl közel a népirtáshoz és nem messze az elmúláshoz, mellyel a holocaust túlélői csak úgy békülhetnek meg, ha kinyitják a fekete dobozt, ha előhívják azt a fekete-fehér filmet, amit a sorsuk forgatott.
Szilárd Gyula ezt tette. Jókor tette és jól tette, mert döbbenetes erejű dokumentum-könyvének hatása abban áll, hogy minden szava hiteles.
Vizuális megjelenítő készsége révén az olvasó is az átélt események sodrába kerül. A könyv olvasása közben az íróval együtt viseljük el az elviselhetetlent.
Mezei András