Szenes Béla: A buta ember

„A fiatal író, aki a legfranciább stílusú magyar élclapot szerkesztette és akinek az újságokban külön rovata van a mindennapi tréfái számára, színdarabot írt. A nevető Pegazuson száguldozva, nagyszerűen rajzolt el mindnyájunkat, s most mi, elrajzoltak, görbelábú és meglékelt fejű karikatúrák a zsöllyénkben kiszolgáltatva kaptuk meg a „Szenes embert”. Az első érzésünk az volt, hogy az író megint csak megtréfált minket. Egészen komoly darabot írt. Semmi bohózat, semmi engedmény a torzítás számára, az író elképzelése szerint való élet, amelyben annyi a tréfa és a komédia, amennyi az élet legkomolyabb regényeiben is jelen van, ha ennek olyan túl pestiek a figurái, mint Szenes Béla darabjának.
Ezzel a Pesttel, amely könnyű fajsúlyát – mint hajlékony vittőrt – forgatja a kezében, küszködik a „buta ember”. Az ő fegyvere nehéz egyenes penge, amely merev, mint a becsület. Csak két kézre fogva lehet vele vágni, és átfúrja eközben a lovag fedetlen mellét a könnyű acél. Ha lesújt – igaz – egész munkát végez: ő marad egyedül, de ez ritkán szokott megtörténni. Semmi esetre sem praktikus harc, s akinek az élete ilyet jelent, buta ember – legalább a többiek szemében mindenesetre az. Persze az esetleges győzelem rehabilitálja és akkor az ő merev igazsága tanulság lesz a többiek számára úgyannyira, hogy érdemes belőle darabot írni.”
Losonczy Zoltán kritikájából (Nyugat, 1921. 3. szám)