"Ady nem a szó közkeletű, olcsó értelmében pacifista költő, legalább is nem programból az. Az ő szava egyszerűen a természet tiltakozása a háború ellen, az emberi idegrendszer elszörnyedése az ellen a szörnyűség ellen, amibe belekényszerítették. Nem fér hozzá semmi, ami a háborút megszépítheti, sem a hősiesség kultusza, sem a hadi események változatos hullámzása nyomán támadó sokféle érzés, sem a politikának emberietlen szólamai - az ő attitűdje természetszerűen adva van az első pillanattól fogva, nem lehet más, mint düh, megvetés, szánalom s mindenek felett a sírás, kétségbeesett szomorúság az ember fölött, aki ilyen szörnyűségbe cseppent bele. Nem látja a háború részleteit, még az emberi hullákat, a csonka tagokat is alig - összefoglalón látja, mindig az egészet, a maga grandiózus, képtelen szörnyűségével, soha nem érzi külön a háború egy valamely motívumát, mindig a háború tényétől magától szenved s szenvedésében ezért nincs fokozat, mindig egyforma vigasztalan, tompa, kietlen fájdalom. Szinte egy természeti erő, az emberi életösztön megszólalásaként hat a szava. Bár sokszor hangsúlyozottan első személyben szól, különválasztva önmagát minden mástól, mégis mindig az egész emberiség nevében beszél."
Schöpflin Aladár. Nyugat 1918/24.