Kosár
Juhász Gyula (1883-1937)
„A legkülönösebb életű magyar költő" - írja XX. századi magyar irodalomtörténetében Schöpflin Aladár, alig néhány hónappal Juhász Gyula halála után.
Tömören áttekinti a költő életútjának meghatározó állomásait: a fiatal magyar-latin szakos középiskolai tanár kallódását javarészt Isten háta mögötti vidéki városokban, majd fokozatosan elhatalmasodó betegségét, mely pályája utolsó évtizedében kisebb-nagyobb megszakításokkal idegosztályok, klinikák fogságában telt, ismétlődő menekülési kísérleteit az életből, s a végsőt, ötvennegyedik születésnapja után két nappal, 1937. április 6-án, mikor sorsát beteljesítette a veronálmérgezés.
„Kevéshúrú költő" állapítja meg a Nyugat elismert tekintélyű kritikusa.
„Teljesen passzív, szenvedésre teremtett lélek. A cselekvés motívuma hiányzik verseiből, csak a szemlélődés és sóvárgás van bennük."
Sorraveszi jellegzetes formáit, a rövid, néhányszakaszos verset s a szonettet, ír történelmi, művészeti ihletettségéről, jellegzetes honi tájköltészetéről, magyarság-élményéről. A valláshoz, mely fiatalkora óta foglalkoztatta s élete utolsó szakaszában elmélyült benne, nem kétségeken, viharokon át jutott...
- az előszóból
