tartalom:
A XX. század első évtizedében jelenik meg egy Gábor Andor nevű francia szakos bölcsészhallgató új hangütésű, groteszken komikus verseivel, képtelen ötleteivel és tanult nyelvészhez méltó szó- és mondatbűvészetével. Klasszikus irodalmi kultúra és hangsúlyozott pestiesség egyesül ebben a játékos, kezdetben könnyed költészetben. Nemsokára a versek mellett ötletes színpadi jeleneteket ad a kabarénak. A közönség jókat nevet rajtuk; az irodalom értői pedig nem tudják, hová is tegyék ezt a szokatlan bölcsészt, aki jártas az ófrancia nyelvben, tud provanszálul (azaz languedocul, vagyis a franciától különböző délfrancia nyelven), mesteri formakészséggel fordítja magyarra a középkori francia költészet remekeit, majd a provanszál nyelven író, akkoriban éppen Nobel-díjas Mistral epikai főművét, a Mireiót (műfordítás-irodalmunk egyik klasszikus remekműve ez a bravúros Mistral-tolmácsolás). Majd nemsokára a legkülönbözőbb újságokban olvasható a neve szellemes, egyre erősebben kritikai hangú cikkei alatt. Meg lehetett jósolni, Gábor Andor akármilyen jól tud franciául, nem lesz belőle franciatanár. De némettanár sem, holott annyira otthonos volt a német nyelvben is, hogy élete későbbi szakaszaiban nemcsak németül volt újságíró, de kitűnő német szatirikus verseket is írt. Élete, életműve példázat arról a folyamatában és végkifejletében egyaránt ellentmondásos útról, amely a művelt, baloldali polgárt a kommunizmus hívévé tette a huszadik század első felének Magyarországán. Emberi egyénisége példa a következetes, becsületes, emelkedett lelkű emberi magatartásra, amely egy nagyon vonzó, nagyon kedves, segíteni kész és derűs férfi képében jelent meg. Mert talán az sem mellékes, hogy aki ismerte Gábor Andort, az szerette is. Nagyon szeretetre méltó ember volt. (Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka)
Ár:
nincs raktáron, előjegyezhető