Krúdy Gyula: Aranyidő

"Az ifjúságtól kótyagos Budapest dúdol ebben a történetben... az ifjúság tékozló készségével... Mert meglehet, hogy ebből a regényanyagból két kötet is futotta volna, de ennek a kis regénynek legnagyobb ereje, bája éppen a fura előadásmód. Igen. Ez a látszólagos hanyagság valami egészen szokatlan zamatot ad a regénynek... Szinte az az érzésem, hogy kár a mai rohadt időkbe, a múzsáknak ez a kis szülötte." Tersánszky Józsi Jenő 1923-ban a Nyugat-ban fogadta ezekkel a szavakkal a kötetünk címadó regényét, az Aranyidő-t. A Krúdy egyéni stílusát, alkotói attitűdjét találóan meghatározó értékelésből szinte kibukik, kiugrik az a félmondat, amely a fehérterror rémuralmának nyomasztó sötétsége és az Aranyidő felidézte szerelmi idill légies, ódon, békebeli hangulata közötti feszültséget érzékelteti: "a mai rohadt időkbe, a múzsáknak ez a kis szülötte".