SZÉPIRODALOM / Magyar irodalom kategória termékei
Arccal a tengernek. Versek 1944-1965.

: Arccal a tengernek. Versek 1944-1965.

Illusztrátor:

Kiadás:

Budapest, 1966

Kiadó:

Szépirodalmi Könyvkiadó

Kategóriák:

Magyar irodalom Vers

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

369 p.

Kötésmód:

egészvászon

tartalom:

A költő vallomása: „Isten háta mögötti vidéken, kicsi Veszprém megyei faluban: Felsőiszkázon születtem 1925-ben. Földművelők gyermeke lévén, korán ismerősöm lett a kapa, kasza, fejsze, a ragyogó és beborult ég. A föld és az évszakok viselkedéséből, az égitestek mozgásából tanultam olyan empirikus igazságokat kiolvasni, amilyenek írva vannak Vergilius Georgikonjában. És elmondhatom, hogy igenis részesültem művészi neveltetésben! Apám, anyám és környezetem révén. Mert már kisiskolás koromban volt erőm kifejezni a „bennem rejlő szépet” az általam ojtott rózsavesszőben vagy a fűrészemtől alakult ifjú fakoronában. Bizonyos, hogy az akkor még eleven népköltészet, az ünnepi játékok énekei a gyakorolt ritmusok is hatottak a verseimre később. Anyám stilizált lovai palatáblámon addig nyargalásztak, míg az én rajzaim is követték őket. Eszmélésem idején elhatároztam, hogy festő leszek. Középiskoláimat Pápán végeztem s érettségiztem a Református Kollégiumban 1945-ben. Voltam nyugtalan grafikus- és festőnövendék, majd bölcsészhallgató, három évig népi kollégista. Első verseim az akkori Valóság című folyóiratban jelentek meg. 1949-ben egy évre szóló írói ösztöndíjat kaptam bulgáriai tartózkodásra. Második hivatásomnak érzem, hogy külföldi költőket fordítsak, moderneket főleg. Verset tizennyolc éves korom óta írok. Világos előttem, hogy a végzetes erők ellenére lettem költő, hogy végül is a szerencse fia vagyok. Szeretném, ha jelen gyűjteményes kötetemmel hódolhatnék nevelőimnek: a szülőföldnek és a csillagoknak.”

Állapot:

használt, de jó állapot

Ár:

800 Ft helyett -50% 400 Ftrendelhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!