SZÉPIRODALOM / Magyar irodalom kategória termékei
Az egyetlen út. Három regény a magyar állam kialakulásának első évszázadából

: Az egyetlen út. Három regény a magyar állam kialakulásának első évszázadából

Kiadás:

Budapest, 1974

Kiadó:

Szépirodalmi Könyvkiadó

Kategóriák:

Magyar irodalom Regény, elbeszélés

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

395 p.

Kötésmód:

egészvászon

tartalom:

Három regényt tart a kezében az olvasó, valamennyi önmagában zárt, kerek történet, de mégsem függetlenek egymástól, mivel a három együtt a magyar állam születésének krónikája. Az első, amelynek István a címe, az államalapítóról szól, ifjúságának ama néhány hónapjáról, amikor kénytelen tudomásul venni történelmi feladatát. A feladat tudata formálja azzá a kemény lelkű, tenni tudó emberré, akire szüksége van a történelemnek. A második regény, Az egyetlen út az István halála utáni nagy zűrzavar története, amelyben egy okos Árpádfi, az emigrációból hazatérő Endre felismeri a kibontakozás egyetlen lehetőségét. Ez a Vata-féle pogány lázadás kora. A harmadik regény, a Lovagok a Körös-parton pedig arról szól, hogy több évtizedes belső harcok után hogyan is születik meg végre a rend, hogyan szilárdul meg az az épület, amelyet István és társai építettek. A regény hősei: a kalandos életű és tragikus sorsú Salamon és a lovagi eszményt megtestesítő, legendás hírű László. - Úgy körülbelül ezer évvel ezelőtt, a X. század végén kezdődik a krónika, és körülbelül kilencszáz évvel ezelőtt, az ezerhetvenes években végződik. Ez a küzdelmes évszázad teremtette meg az államot, mely azután kiállotta az évezred megpróbáltatásait ebben az oly nehéz sorsú Közép-Európában.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!