SZÉPIRODALOM / Magyar irodalom kategória termékei
Az eszelősök

: Az eszelősök

Kiadás:

Budapest,

Kiadó:

Cserépfalvi

Kategóriák:

Magyar irodalom Regény, elbeszélés

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

255 p.

Kötésmód:

félvászon

tartalom:

˝Egy franciaországi trappista-kolostor apátja ˝fellázad˝ saját rendje ellen, mert történelmi tanulmányai folyamán arra az eredményre jut, hogy a trappisták eltértek attól a szerzetesi eszménytől, amelyet a nyugati szerzetesrendek atyja, Szent Benedek állapított meg. Az apát kénytelen elhagyni a kolostort, Bretagne-ba megy, ahol egy évszázadok óta elhagyatott, romokban levő kolostorban igyekszik megvalósítani eszméjét. Idők folyamán néhányan utána jönnek, idegen segítség nélkül helyrehozzák a kolostort, küzdenek a környék babonás lakosságával szemben, mely eszelősöknek tartja őket, legyőzik a folytonosan feltornyosuló nehézségeket, és megvalósítják azt az eszményt, mely a középkor óta elhalványult. Az eszelősök alapja történelmi tény: 1936-ban a tamié-i trappista apátság feje, Dom Alexis valóban kénytelen volt elhagyni a kolostort: a bretagne-i Boquen-be ment, hogy követőivel együtt a magányban éljen Szent Benedek Regulái szerint. Just Béla, ezeknek az ˝eszelősöknek˝ az életét rajzolja meg mély drámaisággal és erővel. A regény háttere, a ködös, esős Bretagne, örökös szélzúgásával s különös babonáival nagyszerű keretet ad ennek a történetnek.˝

leírás:

Eredeti védőborítóval.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!