Pekár Gyula: Az ördög az ámen árnyékában. Harminc elbeszélés

"Forró július. Forróbb a szokottnál. Főként ott a Balaton táján. Parázs a nap, kohó a nyári mennybolt, de lenn is tűz van, ég erdő, falu: a lángoló föld fűti a kánikulás ég máglyáját. Köröskörül a völgyek füsttel áradnak színültig s a gomolyok alól csata szava bömböl fel, ekhójával, ott fenn, az ágaskodó csúcsok labdáznak. Csobánc kezdi, dobja az ágyúszót Szentgyörgynek, ez elkapja, hajítja Badacsonynak, Badacsony hozzávágja Szigligethez, Szigliget meg továbbadja Rezi, Tátika felé az ekhó-lapdát. Öreg hegyek, nagy gyerekek, hogy játszanak, feleselnek! Biz' Isten, utóbb még maguk is összevesznek . Pedig mind magyarok, de hát a magyar tán nem veszekszik eleget a maga fajtájával?... De ott lenn, a csatában, azért most az egyszer mégis együtt a magyarság. Együtt a híres Communitas quinque castellorum balatiensium, vagyis az öt szövetséges balatoni végvár: Tihany, Vázsony, Csobánc, Szigliget, Keszthely együtt verekszik. Oka van ennek. A török bajt írt rájuk. A pécsi, kanizsai, kaposvári bégek csúfolódó tréfára álltak össze: egy kosár házinyulat, egy marék disznófarkat és kopjahegyen kötödző levelet küldtek Csobáncra. "

Érvénytelen bélyegzővel.