Kosár
"Nemsokára már három éves kis kutyus leszek, s így legfőbb ideje, hogy megkezdjem följegyzéseimet, naplóm írását. Úgy hallom mindig, hogy az embereknél az illem követeli, hogy ha valahová belépnek, köszönjenek és társaságban be is mutatkozzanak - persze csak akkor, ha nem ismerik őket a többiek. No már engem, szegény apró kis kutyust, ki ismerne? S kevésbbé udvarias sem akarok lenni, mint az emberek - tehát bemutatom magam.
Én vagyok a kis Bébi, - úgy mondják, a szőröm, a színem, a lábacskáim magassága, az egész kis alakom olyan, mint egy őzikéé, de roppantul kicsinyítve, s olyan finoman kidolgozva, mintha csontba faragtak volna. Azután még sok egyebet is mondanak rólam. Igazán nem tudom most hamarjában, hogy szükséges-e a megismertetéshez, meg az illemhez, hogy elmondjam mindazt a megjegyzést, amit egyre-másra tesznek reám. Mert én igazán az életben is mindig azon igyekezem, meg most az írásomban is azon leszek, hogy illemtudó kis kutyus legyek. Nem mondom, hogy mindig sikerül, de az igyekezet megvan bennem, s úgy-e, már az is valami?"
