Török Sándor: És mégsem forog a Föld

"Az ember azt hinné, hogy ilyesmi csak ostoba népszínművekben van" -konstatálja a kis falucskába pihenni érkező fővárosi festő: fehérre meszelt, zöld zsalus házikók, szélmalom, kertek, méhes, galambdúc, szemétdombon kapirgáló kakas, tócsában lubickoló kacsa... A látszólagos idill azonban csupán díszlet az elrontott sorsok körül. Az itt élők sóvárogva pillantanak az állomáson átrobogó vonat után, mely számukra az "igazi élet" s az örökre elszalasztott lehetőségek jelképe. A "pesti művész" és a "vidéki intelligencia" találkozásának s az egymásra találás lehetetlenségének mesteri rajza a regény csúcspontját képező műkedvelő előadás megjelenítése. Az ezt követő dáridón kirobbannak a tudat alá szorított vágyak, a rejtett indulatok...