Szudy Elemér: Fekete nappalok, fehér éjszakák

„Szudy Elemér könyve – Fekete nappalok, fehér éjszakák – napló formájában közli a szerző élményeit, impresszióit, széljegyzeteit «a nagy mithosz»-ról. Ez a forma ezúttal nemcsak tudatos, hanem szerencsés is. Elfér benne a reális megfigyelés mellett egy novellaszerűn odasóhajtott költői kép, sőt lírai ellágyulásból fakadó hangulatvers, aztán néhány aforizma (világító pisztolyok a szerző gondolkodásába) és még sok egyéb. Ennek a formának még az az előnye is van, hogy az élményeket a maguk frisseségében, rapszodikus változatosságában kapjuk. Tarka változatossága oly szélviharra emlékeztet, amely a földről egyformán fölkap szemetet és kincset. De maga a háború is ilyen, ahogy fölkapja, dobálja és mindenféle új, meglepő helyzetekbe sodorja az ember jó és rossz tulajdonságait. A vándor, aki ezt a memoárt írja, a száguldó halál országútját járja. Minden háborús írásnak a halál adja meg mintegy szürke, monoton hátterét. De tudvalevően épp a szürke, egyforma háttérből emelkednek ki a leghatásosabban a színek. Azok az alakok, azok az esetek, történetek, amelyek ebben a könyvben felsorakoznak, épp az életveszélyesen szürke és misztikusan egyforma háttér következtében színesednek meg.
Lírai napló Szudy Elemér könyve.
Blasco Ibaneznek, a néhány évvel ezelőtt elhunyt spanyol írónak van egy regénye, amelyet különösen filmváltozata tett világhírűvé: «Az Apokalipszis hét lovasa». Anélkül, hogy a spanyol író érdeméből és világhíréből egy szikrányit is le mernék törni, megállapítom mégis, hogy Ibanez könyve lényegében oly ember műve, akinek óvatosan megmutattak egy működésben lévő lövészárkot. Ez a magyar könyv viszont olyan, hogy még szinte frissen és melegen érezzük belőle az Apokalipszis hét paripájának fújó leheletét.” Szini Gyula ismertetőjéből