Nagy Lajos: Fő az illúzió; A tanítvány

Ezekben az írásokban a mese, a fikció szervezi az irodalmi szöveg építőelemeit, és az íróra oly jellemző tény- és tárgyszerű szociográfikus megközelítés csak búvópatakszerűen bukkan föl, és akkor is inkább dramaturgiailag, funkcionálisan beépülve a szereplők megnyilatkozásaiba, semmint az eseményeket kommentáló szerzői állásfoglalásokba. Nagy Lajos tehát mesél, többnyire csattanóra épülő, bizarr, ám mégis hiteles történeteket. Ezek a negyvenes évek elején különféle "füzetes regénytárakban" megjelenő kisregények többségükben korábbi novellák továbbfejlesztett változatai: a novellisztikus tömörséget föloldó újabb epizódok nemcsak a terjedelembővítést szolgálják, hanem lehetőséget kínálnak az írónak az írásmű által befogott valóságmetszet árnyaltabb, újabb dimenziókkal bővített ábrázolására, s így mintegy keresztmetszetét adják a korabeli magyar társadalmi valóságnak, ráadásul szórakoztatóan, olvasmányosan. Nagy Lajos elsősorban a kívülről, felszínesebb szemléletben homogénnek látszó társadalmi osztályok bonyolult, belső továbbrétegződésére figyel; az alá-, fölé- és mellérendelési viszonyokat vizsgálja olyan élethelyzetekben, melyekben a lappangó konfliktusok, érdekellentétek már-már szétrobbantják a társadalom vagy a kisebb közösségek által szentesített status quót.