"Az ősember még félt, mint a vakmerő és kegyetlen vadember is fél, amikor az "európai" megjelenik tüzet okádó fegyvereivel. Félte a parancsokat, a kettős rendeket, a felvonulásokat, gigászi várakozásokat, az esztelen engedelmességet, a gondolat, a mozgás, az ösztönélet, az erdő és mező elvesztését, a roppant kényszert, ezer bilincset, kegyetlen pusztulást. Az ősember még félt, de félelmében szinte tragikomikusan kétségbeesett védekezésre szánta magát. Tolla után nyúlt és csodát művelt. Elkezdte írni cikkeit és novelláit a háború ellen, milliókkal szembeszállva, oly hévvel, mintha a józan eszével is hitt volna abban, hogy győzhet, hogy legyőzi Hindenburg urat. Ekkor születtek meg a legszebb novellái, s a szíve vérével írt cikkei - mindezek a két legkülönb kötetében, a Gyilkosok-ban s a Krisztus, vagy Barabbás címűben vannak egybegyűjtve. Igaz, hogy még ebben az időben is, ezzel a működésével párhuzamosan is ontotta magából a krokikat, de ez már inkább a külső viszonyok kényszere volt, s szinte lelkét vesztett rutin eredménye, már az is igaz, hogy Karinthy rugalmas lélek, tőle egy-egy kacaj, még ha kínjában is, bármily külső események közepette is kitelik. A Gyilkosok és a Krisztus, vagy Barabbás az igazi Karinthy, e kötetek darabjaiban vannak letéve a lelke legmélyéről feltört érzések. Szomjúság, Február, s elméjét szinte a rögeszmék erejével foglalkoztató gondolatok, Krisztus, vagy Barabbás, Jártatom a szám, minden vágya e világgal szemben és minden akarása az emberrel s az emberért."
Nagy Lajos. Nyugat. 1924/19.