SZÉPIRODALOM / Magyar irodalom kategória termékei
Halálos tavasz; Szépapám szerelme

: Halálos tavasz; Szépapám szerelme

Kiadás:

Budapest,

Kiadó:

Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt.

Kategóriák:

Magyar irodalom Regény, elbeszélés

Nyelv:

Magyar

Sorozat:

Zilahy Lajos munkái

Terjedelem:

240 p.

Kötésmód:

egészvászon

tartalom:

Zilahy Lajos két regényét tartalmazza kötetünk. Az egyik régi ismerősünk, ki tudja, hány kiadást ért már meg, amióta 1922-ben először megjelent, csaknem harminc nyelvre lefordították, hatalmas sikerű film készült belőle: a Halálos tavasz melyet már nem is kell külön bemutatni az olvasónak. Nemcsak túlélte az első sikereket, hanem tartósan megmaradt mint egy igazi emberi szerelmi történet. S ha sok mindent távolinak érzünk is itt, életszemléletünktől, világunktól idegennek, mégis van a Halálos tavasz hőseinek érzésben, szerelmében valami, ami nem vált banálissá, elavulttá. Arról sem szabad persze elfeledkeznünk, hogy Zilahy művének társadalmi vontakozásai is vannak, habár nem kutat a mélységekben s nem bírál; férfi hősének elhatározásával végső fokon pozitív erkölcsi magatartást állít elénk egy negatív világ ellentéteként. A másik regény, melyet ebben a kötetben talál az olvasó, már kevésbé ismert; kerek 50 éve jelent meg először, de már évtizedek óta nem kapható. Ez a Szépapám szerelme. A XVIII. század végén folyik a mű cselekménye, a szerző a történet középpontjába egy kornétást helyezett, aki a Gréten-huszároknál szolgált. A kor levegője, élete, a háborúzások, a katonélet: minden itt van, hogy megadja a regény történelmi hátterét, lehetővé tegye egy történet elmondását. S a történet nem más mint ennek a régi, régi huszártisztnek a szerelme a "selyemlágy fekete hajú", ruganyos mellű" Koós Teréz iránt, egy szerelem, amely a lány apjának ellenállásába ütközve először kilátástalannak látszik, s már-már tragédiával fenyeget, az apa halála után azonban boldog házassághoz vezet.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!