Gábor Andor: Így kezdődött...

Mielőtt az emigrációból hazaérkeztem, azt hittem, hogy az 1920/21-ben a Horthy-rezsim ellen polemizáló írásaim majd valamikor összegyűjtött és tudja jó ég mikor kiadandó műveim egyik köteteként fognak megjelenni s világért eszembe nem jutott volna, hogy aktuálisak is lehetnének. Mióta itthon vagyok, látom, hogy azok. Talán olvasóim egy része is látni fogja, de arra kell számítanom, hogy nagy része nem fogja és nem akarja látni.
És mégis így van.
Alikor a második világháború elérte Magyarország területét, föl lehetett tételezni, hogy hazánkban nagyarányú okosodási folyamat indul meg s honfitársaim, égő faluk és városok fényénél, belátják, hogy a múlt körül valami hiba van és – Deák Ferenc szerint – a mellényt, amelyről kiderült, hogy rosszul van begombolva, újra kell gombolni. De az okosodási folyamat nem volt olyan általános, amilyennek lennie kellett volna s amennyiben elindult, nagyon hamar elakadt, Kiderült, hogy csak a munkásság és az értelmiség egy meglehetősen vékony rétege tudják vagy érzik, hogy miről van sző s hajlandók belemenni abba, hogy a magyar életet alapjából újjá kell építeni, nemcsak téglailag, hanem elmeileg is.

Néhány lapja kijár.