László Lajos: Infarktus

A szerző a kor egyik legelterjedteb betegségének emberi, társadalmi hátterét ábrázolja könyvében. Az infarktus hajlamosító tényezőit (rizikó faktorait) fél évszázada erőteljesen kutatják az orvosok, és nem eredménytelenül. De amikor egy betegség elharapódzik (harminc év alatt húszszorosára növekedett), az már nemcsak az orvos és a beteg ügye. Franciaországban másfél frankért bárki teszt-lapot vásárolhat az újságárusnál, hogy a kérdésekre felelve a klinikán megállapítsák, veszélyeztetett-e. Hazánkban nem ilyen módszerekkel, de szintén megkezdték a szűrővizsgálatokat. Délpesti Regiszter néven idult a kezdeményezés az Egészségügyi Minisztériumból és az Országos Kardiológiai Intézetből. Sokezer embert vizsgáltak meg, akiknél előrelátó vigyázattal, kellő önismerettel megelőzhető a veszély. Mert az infarktus, noha nem nevezhető népbetegségnek, vigyázatra inti az embereket. Annál is inkább, mert újabban a fiatalok és a középkorúak sorából szedi áldozatait. Nem orvosi szakkönyvet írt a szerző, hanem oknyomozó társadalomrajzot. A sorsok, amelyeket a riportokban, portrékban feltárt, bizonyítják, hogy az ember sokféle úton juthat el céljához, de el is tévedhet. A tervező-technikus önmagát hajszolja a szívbetegségbe, mert sosem elégedett a jövedelmével és pozíciójával. A becsületes tsz-elnökasszonyt vagy a svájci farmert kíméletlen környezete viszi végkimerülésbe. A kéményépítő munkást túlhajtott becsvágya és felesége magántulajdonosi ambíciói juttatják el az összeomláshoz. A borravalókból új üzletet nyitó pincért, a konkurrenciától rettegő vasművest a gazdagodás vágya. Az infarktus azonban, miként a tüdőbaj volt egykor, nem elháríthatatlan csapás. Véleményt nyilvánít e témában az orvos, a szociológus és a pszichiáter is. Receptet ugyan nem tudnak adni a betegség elkerüléséhez, de eligazítást, reményt, útmutatást igen. Bemutatja az író azt is, hogyan küzdenek a mentő-rohamkocsikban, a klinikákon az emberért. Az eredmény megnyugtató, főleg, ha gyorsan érkezik a segítség. Akik meggyógyultak, nehéz, de tisztító önvizsgálat után visszatérhetnek az életbe. Legtöbbször ugyanabba a munkakörbe, amelyet a betegség miatt kényeszerültek otthagyni. A társadalom segítségét ekkor sem nélkülözhetik, általában meg is kapják. A szív a köztudatban ma is a szeretet és a gyűlölet, a ragaszkodás és az ellenérzés szimbóluma. Öklömnyi része az emberi testnek, nélküle mégsincs élet. Titok, amely a cselekvésben fedi fel önmagát, érték, amelyet őrizni védeni kötelessége az egyes embereknek éppen úgy, mint a társadalomnak. László Lajos ehhez próbálja az egyén és a közösség lelkiismeretét ébreszteni. Könyve nemcsak hasznos, de élvezetes olvasmány is, mert típusait mai életünk valóságából formálta, érzékletes, realista, árnyalt ábrázolásmóddal.