Szép Ernő: Kispanasz

Szép Ernő kerek harminchárom esztendeig élt a Margitszigeten, hogy a Sziget fái alatt találjon csendet és nyugalmat az íráshoz, de az emberek és a kor gondjai ott is utolérték. Ha az olvasó végiglapozza ezt a könyvet, amely Szép Ernő kötetben eddig kiadatlan publicisztikai írásait közli időrendben (a gyűjtést a húszas évek végével kezdték a szerkesztők), nyomban tapasztalni fogja, hogyan szivárog fel hajszálereken a kor, amelyben születtek. A "Sziget énekesmadarának", Szép Ernőnek a szíve ugyanis a szegényekhez húzott; azokhoz, akiknek nem volt télikabátjuk és vacsorájuk. És szót emelt értük. A gyengéd, szelíd (szelíden hangzó) panaszban, mint sima tófelület alatt a víz mélyéből áradó gyűrűzés, ahogy a könyv szerkesztői jellemzik Szép Ernő költői szinten művelt publicisztikáját, vád van, és csípős, keserű irónia. Az önvád is feltör nemegyszer. Hiszen költő, aki szívet és tehetséget kapott a Teremtőtől. "Aludtam én? - kérdi önmagától. - Leejtettem a világot, eltört." De a költő legkeserűbb írásában is jelen van az egész élet öröme és boldogsága.