Kosár
"Sötét és bozontos volt, amint a földre hajolt. Mikor pedig felemelte az arcát, a sötétség növekedett. Sütött rá a nap. Orra a bőre megpörkölődött szagát érezte. Barázdákat húzott, a göröngyöket kővel puhította, aztán a két kezével villámgyorsan lapátolni kezdte a földet. Csempe és rövid körmei, melyek szakadatlan munkába koptak el, fájtak. […] Fáradtan, nagyon fáradtan megállott és lehajtotta a fejét. Még éjjel kezdte a munkát, a hideg holdvilágnál. Azóta lélegzetet sem vett.
A felesége jött.
- Itt volt? – kérdezte az asszony.
- Nem. – mondta tompán.
Mind a ketten hallgattak. Néztek maguk elé és reá gondoltak mind a ketten. Megint hiába várták."
Részlet a Káin c. novellából
