Tóth László: Magányos jegenye

Ez a könyv: a századvégi gyermek története. Ha politikus volnék, azt mondanám: nyomatékosan hangsúlyozom, hogy nem az enyém. De mert csak egyszerű ember vagyok, arra kérem a kedves olvasót, ne gondolja, hogy ez az én történetem – noha bevallom: belőle sok élmény az én élményem és sok emlék az én emlékem. Lesznek talán, akik egy-egy alakban ismerős arcokat vélnek fölfedezni, mások esetleg adatokat találnak, amelyekből erre vagy arra akarnak következtetni. Mindez azonban csalódás. Az igazság az, hogy akik a mult század végén születtünk s akkor lettünk gimnazisták, amikor az egész világ azon okoskodott, 1900-zal vagy 1901-gyel kezdődik-e a XX. század, akiknek fiatalságát elvitte a háború és férfiéletét később megrendítette a korforduló, mind gyermek-alakjai voltunk egyetlen regénynek, amit úgy hívtak: millenáris Magyarország. Amikor a szegénység nem volt szégyenletes és a jómód nem volt gyűlöletes. Amikor a szabadság természetes volt, mint a levegő és barbárnak számított, aki a szellemet nem tartotta a legfennebbvalónak. Amikor az asszonyok festék nélkül voltak szépek és ha valaki azt mondta: férfi, azalatt nem az ököl erejét, hanem a becsület makulátlanságát értette. Amikor az élet egyszerű volt s a budapesti embert nem izgatta, hogy lámpájába melyik országból és melyik nagyhatalomtól veszi a petróleumot. Megelégedett vele, hogy szép sárga fénnyel ég az otthonában és ő könyvet olvashat alatta.