Mészöly Miklós: Megbocsátás

"A vonat már rég kifutott az állomásról, a hosszan kígyózó füstcsík ott felejtette magát a levegőben. Az lett volna valamilyen győzelem, ha ez a füstcsík nem foszlik szét, továbbra is ott marad a városszél fölött, ott érik az évszakok, túléli a képviselő-választást, a fővárosból érkező "filléres" vonatokat, a búcsúkat és Porszki úr temetését. Ha belesimul az égbolt visszatérő mindennapjaiba. Volt is reménye erre, mert még este nyolckor sem foszlott szét, feltűnés nélkül a helyén maradt, mintha puszta felsőalakzat volna, mely olyan döntésre jutott, hogy nem kíván meghalni. ... Este nyolc óra felé vette észre az irattát ablakából, hogy a vonatfüst csíkja változatlanul ott vesztegel a városszél fölött. Mielőtt hazament volna, beugrott egy percre a belvárosi templomba, és farkasszemet nézett az alagútmély homállyal, a macskaszem örökmécsessel. Különös gondolata támadt, amibe majdnem gyűlölet vegyült. Kinek a részvétére számíthat, ami egyszer és mindenkorra észrevétlenül pusztult el, anélkül, hogy valaha is kitűzték volna a perét tárgyalásra?"